A kedd az egész könnyű nap volt a suliban, mindig. Már ott kezdve, hogy matek sem volt, szóval, ezt tudva, mindig megkönnyebbülök. Nem szeretem a matekot, nem tehetek róla.
Mióta volt az a has fájós, dolog, azóta Rob, ragaszkodik, hozzá, hogy hadd vigyen haza engem, ha egyedül buszozok, tehát minden hétfőn. Nem tiltakoztam, pedig, azt kellett volna. Nem várhattam el tőle, hogy engem fuvarozzon, még akkor se, ha azt hajtogatta, hogy szívesen teszi ezt. Hiszen nem taxis könyörgöm...
A mai nap, viszont, már nem lesz átlagos. este anyáék, valami céges bulira mennek, Tamara pedig könyörgött, hogy hadd aludjon ott a barátnőjénél, úgyhogy egyedül leszek, otthon. Ha Rob ráérne, ezt nem is bánnám, mert tuti áthívnám magamhoz, de, nem ér rá, és látszott, mennyire sajnálja. Sok elintéznivalója van... Hát hiába színész.
Úgyhogy teljes szomorkodásban, ültem, a kocsi anyósülésén, miközben anya mellettem, a CD-n lévő kedvenc számát dúdolgatta, közben, pedig megelőzött egy totojázó Opel-t.
- Nem kell egyedül lenned, mondtam, hogy átmehetsz, Cintihez, vagy, Diához, esetleg, Rékához, ha szeretnél. Lebeszéled velük, aztán mehetsz, ha megengedik... - mondta anya, mikor véget ért a dal.
- Á, nem, úgyis, kicsit fáradt vagyok, korán le akarok feküdni. - hazudtam, és kibámultam a mellettünk, futó fákra, és szántóföldre. - Engedek magamnak, jó forró fürdőt, megnézem a CSI-t aztán, kész. Elleszek. - mintha ezekkel, magamat és győzködném.
- Oké, ha gondolod. - vont vállat anya, aztán befordultunk, a bekötőútra
Mikor beálltunk, az udvarba, kipakoltuk, a táskánkat, és bementünk, a házba. Apa éppen az ebédet csinálta. Bolognait főz, azt eszek vacsorára is valószínűleg.
Még ebéd előtt, megcsináltam, másnapra a házit, így már könnyedén ültem le enni. Ebéd után, bekapcsoltam a gépemet, írtam pár sort a bologomra, és beszélgettem, MSN-en Thiával. Mikor ő elköszönt, lemondóan sóhajtottam, és bekapcsoltam egy kis zenét, és olvastam, a könyveimet, amiket eddig írtam, kijavítottam a hibákat. Közben anyáék, elköszöntek, anya mindent elmondott az estével, kapcsolatban, aztán elmentek, én pedig, cseppet sem örülve, hogy tök egyedül, maradtam a házban, ledobtam magam a fotelba, és bekapcsoltam a tévét. A Viasat 3-mon néztem, a Jóbarátokat, és közben pattogtattam magamnak kukoricát.
Jó lenne, ha itt lenne Rob, vagy, valaki, akivel tudnék, egy jót beszélgetni! De tök egyedül, a Jóbarátokkal, meg egy tál kukoricával, elég uncsi lesz, az este. Minden tini, kirúgna a hámból, és azonnal, hívna barátnőket, barátokat bulizni, vagy ő menne házhoz. Erre én, mit csinálok? Tévézek, és nasizok. Szép...
Mikor vége lett a jóbarátoknak, volt hét óra is, úgyhogy mivel senki sem volt MSN-en kikapcsoltam a gépet, és inkább kiültem, olvasni a Burkot, a zenecsatornát hagyva alapzajként.
Amikor aztán az óra elütötte a fél nyolcat, megmelegíttettem magamnak a bolognait, és evés után el is mosogattam a tányéromat. Ezek után bementem, a fürdőszobába, és gyorsan lezuhanyoztam, nem tartva magam az ígéretemhez, hogy fürdőzök. Mivel, elég hideg volt, a pizsimre, még egy köntöst is, vettem, meg felhúztam, a mamuszomat is.
Mikor kilétem, a fürdőből, úgy megijedtem, hogy azt hittem ott áll le a szívem rögtön. A nappaliban, egy egész kis csoport emberke állt. Az első, akit észrevettem, mert elől állt az Robert volt, mögötte állt Cinti, Paullal, Dya, Jacksonnal, és mögöttük Réka és Erika.
- Meglepetés! - kiabáltak egyszerre én, pedig még mindig zilálva, az ijedtségtől, álltam, ott és csak egy meglepett halvány, mosolyra futotta.
- Örülsz neki? - kérdezte Rob reménykedve és odajött mellé, átkarolva a vállamat.
- Jaj, uram isten! - hitetlenkedtem, most már vigyorogva. - Hogy örülök-e, repesek a boldogságtól! Csak erre volt szükségem! Komolyan, köszönöm szépen nektek.
- Ne nekünk, köszönd. - mosolygott Dya. - Robnak. Ő szervezte az egészet.
- Ez most komoly, - néztem hálásan az említettre.
- Ahha. - vallotta be, szokásosan a hajába túrva.
- Hát köszönöm. - ezt már alig hallhatóan mondtam, ki felnézve rá. Aztán, mire észbe kaptam az ajka már az enyémen volt. Egy pillanat volt az egész, csak, egy csók volt, de egyszerűen hihetetlen. Mintha megszűnne, a világ csak mi lennénk, én és ő. Hallottam, hogy valaki füttyent a baráti körből, de nem tudtam ki volt az.
- Na, gyere, ismerd meg, a srácokat is. - terelt oda Rob, Jay-hez, és Paulhoz, miután szétváltunk.
- Ő itt Jackson, Rathbone, de csak Jay! - mutatta be Dia, barátját.
- Örültem! - nyújtott Kezet Jay.
- Én is! - kezet ráztunk, aztán jött Paul.
- Paul Wesley! - rázta meg a kezem Paul.
- Helló! - vigyorogtam.
- Nem számítottál erre mi? - kérdezte Réka.
- A legkevésbé sem. - nevettem. - De örülök nektek nagyon! Na, mit akartok csinálni? Van még egy csomó bolognai, kértek? Vagy popcornt is tudok csinálni, esetleg nézhetünk, közben filmet, vagy, dumálhatunk...
- Gina, nyugi. - veregette meg a vállamat, Rob. - Nem kell túlszervezni magad! Kapcsold, be a tévét aztán beszélgetünk, és meg pattogtatok kukoricát.
- Jól van, na! - nevettem zavartan. - Csak nem mindennap, van ennyi sztár a nappalinkban. Na, üljetek le!
Mindenki leült valahova, az ülőgarnitúrán, én meg mentem Rob után a konyhába.
- köszi! - hálálkodtam, miközben, kivettem a kezéből a zacskót hogy bedobjam a mikroba. - Azt hittem tök unalmas lesz, az estém.
- Tudom, azért csináltam. - kaptam egy puszit az arcomra.
Mikor kész lett a kukorica, odatettem az asztal közepére és benyomtam a tévét.
- És mi újság veletek? - kérdeztem tőlük.
- Semmi... - mondták ők.
- Jaj ne már! - legyintet Erika. - Jack.... Jay, hogy megy a színészélet? Vagy Rob? Paul? Úristen annyit mesélhetnétek, erre csak semmi a válasz!
- Oké, akkor, a színészélet, nagyin szuper, bár megőrülök a paparazzi fotósoktól, és attól, hogy kergetnek a rajongók, de, amúgy tök jó! - foglalta össze Robert.
- Igen. - helyeselt Jay.
- De Magyarország, nagyon szép! - folytatta Paul - De nem ártana esetleg egy Fehérvári séta.
- Ártani nem ártana, viszont abban biztos vagyok, hogy a rajongók ártanának, bennünk! - röhögött Jay.
- Az lehet. - mondta Rob. - De ennyit megér. Majd napszemüvegben leszünk és...
- ühüm. - néztem rá. - és senki nem ismer fel titeket. Senki sem vak, Rob.
- Tudom, de van jobb ötleted? - vont vállat Rob.
- Nekem van. - bólogatott Cinti rötyögve. - Baseball ütővel, kísérünk titeket.
Erre mindenki nevetett.
- Neked van ütőd? - kérdezte tőle Réka.
- Persze, van, labdám is, meg, kesztyűm, sőt, olyan hülye mezem is van. - viccelődött Thia. - Nem nincs, de kinek van innen?
Mindenki a fejét rázta nevetve.
- Akkor mást kell kitalálnunk. - mondtam. - Tudjátok mi? Nem érdekelnek minket a rajongók! a magyarok csak nem olyanok hogy a nyakatokba ugranak!
- Komolyan? - nézett rám Paul.
- Persze, majd meglátjuk. - mosolyogtam.
- És ha rátok tapadnak, majd leütjük őket! - legyintett rá Erika, amitől mindenkinek újra nevetnie kellett.
Még beszélgettünk egy darabig, aztán lassan, mindenki elálmosodott, úgyhogy kihúztam, az ágya, ahol, Dia és Jay aludt, felfújtuk a matracot, amin, Réka és Erika, terpeszkedett, a hálót kapták, Thiáék, mi meg a saját ágyamon aludtunk. Most fordult elő először hogy Robbal alszok. Kellemes...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése