2. fejezet

Hihetetlen




Álom volt. Tuti hogy nem lehetett a valóság. Ez egyszerűen, hihetetlen. Így reggel, ezeket gondoltam félálomban, miközben, félig nyitott szemmel kutatva a pólóim között, hogy melyiket vegyem fel. Mivel, most is esett kint az eső, egy hosszú ujjú pólót, és egy farmert vettem fel, a Nike cipőmmel, ami a kedvencem, volt. Egyedül, mentem ma busszal, mert szegény húgom még mindig lázas, és anyáéknak, sincs semmi dolguk a városban. Apa is csak 11-re megy munkába. Felvettem a mellényemet is, feltettem a kapucniját, és vállamra véve a táskámat, elindultam, kifelé. nem akartam felkelteni anyát, inkább csak kiírtam neki, hogy elmentem.

A kutyáink, sehol sem voltak, pedig az ajtócsapódásra, mindig, idefutnak. Biztos elbújtak, mert esik. De kihasználtam, hogy nincsenek, itt és kisiettem, a kiskapun. Az utcán, még a szál is fújt, és mivel a kapucnimból, már kijött a madzag, nem tudtam mivel összekötni, a kapucnit, így a kezemmel, kellet szorítanom, ami már jégcsappá fagyott. Pedig csak október van az isten szerelmére.

Milyen nap is van? Péntek... Tegnap volt csütörtök, tehát a napnak valahogy akkor is el kellett telnie, ha nem is találkoztam vele. Egyáltalán, tud egy álom, annyira valóságos lenni, hogy kételkedsz abban, hogy álom volt-e?

Láttam, hogy jön egy autó velem szemben ezért lehúzódtam. Legnagyobb meglepetésemre, nem ment el mellettem, hanem megállt. Aki bent ült letekerte az ablakot és kidugta rajta a fejét. Na, jó, nem álom volt... Most már biztos, hogy itt van. Álmomban sose esik az eső.

- Jó reggelt! - vigyorgott Robert.

- Oh, helló! - intettem.

- Elvihetlek? - kérdezte, aztán rám kacsintott én pedig, elvörösödtem, a kapucnim alatt.

- Leköteleznél. - mondtam hálásan és beültem az anyós ülésre, lehajtva a kapucnit. - Az út végén, tudsz megfordulni.

- Oké. - bólintott.

- Amúgy honnan van kocsid? - böktem a műszerfalra.

- Kölcsönöztem. - vont vállat egyszerűen, aztán rálépett a gázra és végighajtott, az utcánkon. - Gondoltam, ha be akarjuk, járni a környéket, nem buszozhatunk örökké.

Erre csak hümmögtem. Többes számban beszél és mivel, azt mondta nem jött vele senki, a cast -ból, akkor egyértelműen rám célzott. Ilyen nincs...

- Jól vagy? - kérdezte, és szinte éreztem, hogy engem néz.

- Persze. - Nem tévedtem. Mikor szembe fordultam vele, láttam, is hogy fixíroz. - Csak elgondolkodtam.

- Min? - kérdezte.

- Hogy mindenem, itt van-e. - vágtam rá improvizálva. - Képes vagyok, otthon hagyni a legfontosabb dolgaimat is...

- Ja. - hümmögte, és most kifelé hajtottunk a főútra. - Ma mutatsz be a barátnőidnek?

Ránéztem.

- Ha akarod. - rángattam a vállam.

- Jó lenne.

- Akkor, mondjuk, órák után? - vetettem fel. - Olyan kettő körül?

- Nekem jó! - bólintott. - Hol találkozzunk? A suli előtt?

- Szerintem ne... Felismernének, és az iskolában, viszont biztosan tudom, hogy vannak rajongóid!

- Hadartam.

- Oké akkor hol? - kérdezte.

- Van a suli mögött egy tó, ha odaérünk látni, fogod. - jutott eszembe. - Ott kevés az ember, pláne a Rob-rajongók.

- Oké, akkor ott. - bólintott.

- Odatalálsz a sulihoz? - kérdeztem rá nézve.

- Hát, nagyjából, tudom, merre van, de, nem hinném, hogy, nyolcra ott lennénk. - vallotta be.

- Semmi baj, majd én mondom, merre menj. - nyugtattam meg.

Hálásan rám mosolygott én pedig, elpirulva néztem, ki az ablakon. Nem hiszem el, nem hiszem el. Összerezzentem, mikor, a telefonom, megcsörren, egy Miley Cyrus számon, a zsebemben. Kivettem és, mielőtt felvettem volna ránéztem a képernyőre. Cynthia volt. Szereti, ha így van a neve...

- Thia, mizújs? - szóltam bele.

- Mikor érsz, ide? - sürgetve kérdezte. Ajaj, mi lehet?

- Öö... egy tíz perc, miért?

- Ó csak úgy kérdeztem. - játszotta meg a természetest, aztán hirtelen, ideges hangnemre váltott. - A hódolód, nem száll le rólam, kérdezi, hogy beszéltem-e veled mert tegnap, csúnyát otthagytad. Azt mondta egy másik sráccal mentél el...

- Jaaa... igen, mert... - Kinyírom Dávidot., ha odaérek, kinyírom. A matek könyvemmel, az jó nehéz. A Breaking Dawn jobb lenne miért nem hoztam magammal? A francba...

- Mert? - türelmetlenkedett Thia.

- Elmondok, mindent, ha odaérek, mert így csak fogyasztjuk a pénzed. - mondtam gyorsan. - Réka nincs még ott.

- Még nincs. - felelte - Akkor majd, 10 perc múlva.

- Aha!

- Szia!

- Helló!

Idegesen, zsebre tettem a mobilomat, és kifújtam a levegőt, mint egy bika.

- Szabad megkérdeznem, mi történt? - kérdezte, de a hangjában hallatszott, hogy nehezen bírja nevetés nélkül.

- Dávid, piszkálja Thiát, hogy mikor érek, oda. - foglaltam össze. - Elmondta neki, hogy veled húztam el.

- Tudja, hogy velem vagy? - kapott a szavamon.

- Nem, nem mondta meg a nevedet? - nyugtattam. - Csak, hogy egy másik sráccal mentem el onnan.

- Na, szép...

- Épp ezért, szeretném, ha mondjuk, így reggel, mutathatnálak be nekik. - mondtam. - De ha nem szeretnéd, akkor nem muszáj.

- Thia, kiabálós, autogramkéregetős? - kérdezte.

- Nem.

- Akkor nem bánom. - vigyorgott, aztán bekanyarodott, arra az útra ahol a suli volt. Míg beállt a parkolóba csendben voltunk, aztán, csak akkor szólalt meg: - na, hívd ide őket.

- Biztos nem gond?

- Nem. - biztosított, én pedig elsiettem a bejárathoz. Réka és Thia felém futottak. Csak akkor vettem észre, hogy az eső már nem esik.

- Gina! - zihálta Réka. - Jön.

- Dávid?

- Ühüm. - bólogatott Thia, és addigra már láttam, is hogy az említett, mint egy őrült rohan ki a bejáraton, éppen lefékezve előttem.

- Szervusz. - próbáltam higgadt maradni, de ha egyszer ilyen marha közel van? Ő nem vesződött a köszönéssel, egyszerűen csak, lekevert egyet, de ez már csak akkorra tudatosult bennem, mikor már a vizes betonon találtam magam, fájó bőrrel.

- Jól vagy? - segített fel Réka, és amit ezek után láttam, hát az nem volt semmi. Robert, bevágta, maga mögött a kocsi ajtaját, és hosszú lábaival, egy perc múlva ott volt Dávid mellett. Egy erős rántással, maga felé fordította, és most hódolóm, kapott, egy taslit.

- Hozzá ne nyúlj még egyszer! - fenyegette Rob. Hangja nem volt hangos, vagy, ideges hideg volt, és figyelmeztető.

- Mert mi lesz? - kérdezte Dávid, és még az állát és felhúzta.

- Ne akard tudni. - Rob gonoszan elmosolyodott. - De az nem a javadat szolgálja majd.

Dávid már emelte volna a kezét egy újabb ütésre, mikor meglöktem.

- fejezd már be! - szóltam rá. - Húzzál be, becsengettek.

- Nektek is. - mutatott ránk.

- megyünk mi is. - néztem lá lesújtva aztán Mikor bement az épületbe, visszafordultam feléjük.

- Ne haragudjatok, hogy így kellett megismernetek. - sajnálkozott Rob. - Robert Pattinson vagyok!

- De, hogyan? - kérdezte Elhűlve Thia, miután kezet fogtak, Robbal, mind a ketten.

- Regina elmeséli szünetekben. - mondta sürgetve Rob. - Be kell mennetek, becsöngettek, tényleg!

- oké, akkor majd még találkozunk. - bólogattam.

- Hát persze. - mosolygott Rob, és elindult a kocsiija felé, mi meg a suliba.